2010. december 31., péntek

Szilveszter Kijevben



Vidám nap itt is a szilveszter, viszont itt kicsit másként ünneplik. Ezen a napon (éjszakán) adják át az emberek egymásnak az ajándékokat (nem karácsonykor, ami majd január 6-án lesz - pravoszláv karácsony). A fenyőfát ma díszítik fel (vagy a türelmetlenebbek már tegnap felöltöztötették). Érdekesség, hogy a fáról csak januárban vehető le csoki, és a gyerekeknek előtte el kell mondaniuk egy versikét, vagy elénekelni egy dalt - enélkül nuku csoki :-) Ennek jegyében a gyerekek december elejétől verseket, dalokat tanulnak, hogy minél több csokit zsákmányolhassanak a fáról.

Este összeül a család és a barátok, esznek-isznak és még isznak, tósztot mondanak (de azt sokat!), elbúcsúztatják az óévet. Éjfélkor koccintás, majd ajándékozás, aztán iszkiri ki az utcákra/klubokba bulizni :-)

Rengeteg helyi szokás van erre a napra is. Nekem a legjobban az tetszik, hogy egy darab papírra felírnak egy kívánságot, a papírt elégetik, a hamut beleszórják az éjféli pezsgőbe és megisszák.

***
Íme két gyöngyszem a helyi díszek közül :-)





BUÉK MINDENKINEK!



2010. december 30., csütörtök

Zápor Jóska karácsonya

Az utcánkban lévő Zápor Jóskát már megmutattam "A bank Zápor Jóskája" című bejegyzésben, most egy kicsit más hangulatban örökítettem meg. Egész nap havazott, a képek készültekor is sűrűn hullott a hó, a kis Zaporozsec állta a cidrit az ünnepi kivilágítás alatt.






2010. december 28., kedd

Aut pab - Kijev legjobb sörözője













Mindig jót mosolygok, amikor látom, hogy az angol szavakat szépen fonetikusan kiírják cirill betűkkel. Ez itt a szokás, hát elfogadjuk :-)

Az "AUT PAB" (bizony, így írják - csak éppen cirill betűkkel) a törzshelyünk. Mert már az is van nekünk Kijevben: TÖRZSHELY :-) Egy jó kis söröző nagyon finom sörökkel és még finomabb étkekkel. A kajcsikat külön nem dicsérgetem, viszont mindenképpen említésre méltó, hogy (eddigi kulináris tapasztalataimat figyelembe véve) itt készítik a világ leges legfinomabb tartár mártását! És a kiszolgálás! Ilyennel még Kijevben máshol nem találkoztunk. Ja, hát erről még nem is írtam... A kereskedelem/vendéglátás itt még - finoman fogalmazva - nem igazán ébredt rá, hogy a vevőkből/vendégekből élnek. Persze vannak már "úttörők" (leginkább a külföldi érdekeltségű bizniszekben), de van még hová fejlődni. Azonban, ha észreveszik, hogy külföldi vagy (ami nálam ugye nem nehéz...), azonnal kedvesebbek, mosolygósabbak lesznek.

Szóval az AUT PAB nagy kivétel ebből a szempontból: hihetetlen kedvesek a pincérek, és az üzletvezető is nagyon közvetlen. Egyetlen szívfajdalmam a hellyel kapcsolatban: a dohányzó részen puha, kényelmes bőr ülőkék vannak, a nem dohányzóban meg sima faszékek :-( De nekem így is ez Kijev legjobb sörözője - legalábbis amíg nem találok jobbat, ami nem lesz könnyű :-)

Na erről még egy érdekesség eszembe jutott. A múltkor (éppen ezzel a székes témával kapcsolatban) nagy reményekkel meséltem az orosz tanáromnak, hogy Magyarországon remélhetőleg már a közeljövőben tilos lesz a dohányzás az éttermekben. Erre ő elmondta, hogy Ukrajnában kb. 3 éve életbe léptették a törvényt, mely szerint tilos nyilvános helyen cigizni, viszont ezt sehol sem tartják be (amit sajnos igazolni tudok). De nagy az öröm, mert a törvény hatására legalább kialakítottak nem dohányzó részeket az éttermekben, sörözőkben :-)

És még két dolog: a gyevcsonkák (csajok) itt szívószállal isszák a sört, és a hóember is itt lazít :-)

2010. december 27., hétfő

Majdnem mézeskalács-házikó


Megint a kijevi kedvenc helyemen járunk: András lejtő. A házikó ablakai engem a mesebeli mézeskalács-házikóra emlékeztetnek. A pár meg éppen kapóra jött a képbe - mai Jancsika és Juliska. J  Vasorrú bábát egyelőre nem találtam hozzájuk.

2010. december 26., vasárnap

Szerelmesek - padon

Karácsony a szeretet ünnepe - hát jöjjön egy kis szerelem is! :-)




Kijevben rengeteg, a fentihez hasonló érdekes szobor található - lassacskán többet is mutatok.

2010. december 25., szombat

Álomváros

"Dream town" a kedvenc plázám itt Kijevben. Sajnos, nincs közel a lakáshoz, de hatalmas és nagyon jó üzletek vannak benne. A belsőépítész szabadjára engedte fantáziáját: minden feljáró más-más világ - Hollywood, Párizs, Kína, Róma... Itt-ott giccses (ami a helyieknek külön jó), de azért jópofa. :-)














2010. december 24., péntek

Karácsony Kijevben (Christmas in Kyiv)



Ez az első Kijevben töltött karácsonyunk. Bár itt most még csak nekünk, külföldieknek van karácsony: a pravoszláv karácsony január 6-án van. Ehhez annyiban alkalmazkodunk, hogy a ma feldíszített fenyőfát majd csak január 7-én szedjük le. Na meg pesze, 6-án is megünnepeljük a karácsonyt :-)

A karácsonyi készülődést november végén kezdtem felfedezni a városban, azóta egyre több karácsonyi cuccokkal lehet találkozni az utcákon és üzletekben. Díszeket sikerült vásárolnunk, azonban szaloncukor itt nincs :-( Kis csokifigurákat szokás a fára aggatni a díszek mellé, de azt nem igazán szeretjük, hát kihagytuk. És továbbra is tombol a nyúlőrület: mikulásruhába öltözött nyuszi mindenhol - díszeken, kirakatok üvegén, Mikulás-csomagban, csomagolópapíron, ruhákon, sapkákon...

Itt nem árulnak karácsonyfát minden sarkon december elejétől (mint Pesten), most még csak a nagyobb piacokon lehet rábukkanni a faárusokra. Állítólag 26-27-én kezdődik a dömping, itt nem szokás hetekkel korábban beszerezni a fenyőt (ezt sem sietik el a helyiek). Féltem a favásárlástól: Pesten mindig műfánk volt, de idén úgy döntöttünk, hogy élőfát díszítünk az ünnepekre. És persze nagyot szerettünk volna, de nem túl nagyot... meg szépet, formásat, illatosat, frisset... Gondoltam, lesz majd nagy válogatás, aztán amikor már kellő képpen nyűgösek és fáradtak leszünk, akkor megvesszük, ami éppen ránk dől... Ehhez képest kimentünk a piacra, ránéztünk egy fára - majdnem jó volt, ránéztünk egy másikra - tökéletes volt. Megvettük, hazahoztuk és most a díszítésre vár :-)

Ha már úgy hozta a sors, hogy külföldön karácsonyozunk, úgy gondoltam, hogy a hagyomás hazai sütik (bejgli, mézeskalács stb.) mellé szentestére egy helyi főételt készítek - a neve varenyiki. Ez egy afféle töltött tészta, mint a tortellini, csak annál nagyobb. Különféle töltelékkel és szósszal készítik, én a krumplitöltelékes gombaszószos változat mellett tettem le a voksot - majd jön az élménybeszámoló, hogyan sikerült.

A bejegyzés írásakor Jézuskánk még nem készült el a mi fánkkal, ezért Kijev karácsonyfáját mutatom most meg. Van egy kis olvasmány a fáról Ági Kijevi blogján, ajánlom figyelmetekbe.

A pravoszláv karácsonyról és a helyi szokásokról is lesz szó - januárban :-)

***




***

Idén igazán finomra sikerült a mézeskalácsom! :-)))


***

Mézeskalács-illat, ünnepi készülődés - és a kandalló mellege, a tűz ropogása...
Így telik első külföldi karácsonyunk.

 BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

2010. december 23., csütörtök

Féléves terv - avagy a papagáj lépcsőház








Amint megláttam a lépcsőházat, azonnal megfogott élénk, papagájra emlékeztető színe. Kb. féléve mondogattam már, hogy ezt a lépcsőházat le kell fotóznom. Végül megtörtént. Nem igazán tudom, miért tartott ennyi ideig, mert az épület úgy 3 percnyi sétára van a lakásunktól ;-) Hát így lett ez féléves terv...  Sikerült teljesen átfagynom a fotózás alatt, de a lényeg, hogy a terv végre megvalósult :-)

Gondolom, Kijevi éveim alatt lesznek még rövidebb-hosszabb távú terveim - remélhetőleg az eredmény itt landol majd a blogon.

2010. december 21., kedd

Szamovár és kitűzők


Igen-igen, ez is András lejtő. J A bácsi éppen most "nyitja" a standot, pakolja a kis cuccokat ezerrel. Ha nem lenne már egy szépséges szamovárunk, nagyon elképzelhető, hogy ezt elvittem volna - az a kis kancsó a tetején hab a tortán. J  Itt a bácsinál csak egy darab van, viszont több standnál is árulnak szamovárt, az antiktól az újig széles a választék.

Hímes ház






Ahogy megígértem, íme egy másik díszes épület, ezúttal mozaikkal kirakva. A motívumok engem a hímzett terítőkre és a hímes tojásokra emlékeztetnek, ezért választottam ezt a címet. 

Három kép, más-más szögből és különböző utómunkával - remélem, mindenki talál köztük kedvére valót. J Mondanom sem kell, hogy fekete-fehér rajongóként nekem az első kettő a favorit: valahogy visszarepítenek az időben.

A képek remekül demonstrálják Kijev változatosságát: régi építésű épület falán népi mutívumok, majd hozzáépítettek egy szocialista "remekművet". J Imádom!

A bandurával már megismerkedtünk a Két nóta között című bejegyzésnél, most újra találkozhatunk vele a mozaikon.

2010. december 20., hétfő

Zsúfoltan, de mégsem


A látszat csal. Ha megnézzük Kijev látképét, vagy akár a fenti képet, azt hihetnénk, hogy ez egy szűkös város. De mégsem az. Ahogy megyünk az utcákon, hatalmas épületek tornyosulnak fölénk, mégsincs olyan érzésünk, hogy agyon nyom a város: a széles utak és járdák bőven adnak teret, és az utak mellett sorakozó hatalmas fák is növelik a komfortérzetet. Kijevben sétálgatni jó, különösen hétvégén, amikor nincsenek őrült nagy dugók. Egyik nagy előnye Budapesttel szemben, hogy nem kell attól tartani, hogy kutyagumiba lép az ember.  J

2010. december 19., vasárnap

Végre hótakaró!







Az idei havat több okból is nagyon vártam már. Egyrészt, ez az első telünk Kijevben és már nagyon szerettem volna fehér takaró alatt látni a várost. Másrészt még egyetlen havas képet sem készítettem, amióta fotózok, és bizony már nagyon itt volt az ideje. Az elmúlt hetekben többször hullott már a hó, de nem maradt látványos eredménye. Na de eljött az én időm is :-)

Mindhárom kép az utcánkról készült. Az első kettő az ablakból, a harmadik pedig (3 vodka után) a ház elől, vacsizásból hazatérve :-)

Este ennyire futotta energiámból, reggelre azonban a szép hótakaró eltűnt :-(

2010. december 18., szombat

Kijev madártávlatból

Kijevi látképek különböző helyekről, más-más időben.








2010. december 17., péntek

Árurendezés


Ez is András lejtő. A bácsi nagyon gondosan akasztgatta az állványra a népi motívumokkal díszített faragványait. Megtetszett, ahogy a szobor fentről "figyeli" a munkát, hát megörökítettem.

Kijev egyébként nincs tele szuvenírárusokkal, mint pl. Róma vagy Párizs, viszont itt az András lejtőn mindenki talál kedvére való ajándékot - én mindig találok magamnak egy (vagy több) meglepit. J

2010. december 16., csütörtök

Kipingálva




Az épületet távolabbról már megmutattam a Kijevi rétegek című bejegyzésemben, most közelebbről is meglehet csodálni a házat és a mesterművet az oldalán. J

Ennek festett az oldala, de a városban járva-kelve nem egy épületet láttam már, aminek színes mozaik volt az oldalán - igazi szocialista remekművek! J Holnap (remélhetőleg) az egyikhez el is zarándokolok és lefotózom. Ezért is szeretem Kijevet, mert nagyon sokrétű-sokszínű!

2010. december 15., szerda

Vevőre várva


A hölggyel már találkozhattatok az Árusok az András lejtőn c. bejegyzésemnél - ő üldögél háttal a képen. Elég "érdekes" festményeket árult, a kolbászos macsekon azonnal megakadt a szemem. J

Úgy tapasztalom, hogy Kijevben (Ukrajnában) nagyon szeretik a festményeket: eddig nem láttam lakást, ahol legalább egy kép ne fügött volna a falon (de inkább több).

2010. december 14., kedd

Kijevi rétegek



A festett oldalú ház keltette fel a figyelmem. Megfogott, ahogy a színes fal kiemelkedik az előtte lévő romok közül. Sajnos, ebből a szögből csak messziről tudtam lefotózni, mert a romok el vannak kerítve. A romok és a festett ház között van egy utca, de onnan fotózva már nincsenek a romok a képen...

Hát vannak Kijevnek ilyen részei is: a háttérben már az újépítésű csodák, középen az előbb-utóbb bontásra kerülő házak, az előtérben pedig a már lebontott épületek romjai.

2010. december 13., hétfő

Árusok az András lejtőn



A hétvégén megint sétáltunk egyet az András lejtőn - Kijevben ez a kedvenc utcám. Olyan hideg volt, hogy a kesztyűben elfagytak az ujjaim - alig bírtam az exponáló gombot nyomkodni, de megérte a séta. J Ez a hangulat utánozhatatlan, imádok az árusok és a portékák között bámészkodni - na és persze vásárolgatni... Az árusok kedvesek nagyon, a mindenféle fajta árukínálat pedig nagyon szívderítő. Találtam csudaszép hófehér usankát is, de mind nagy volt rám. L Viszont cserébe, mire végeztem a próbálgatással, mindenem telis-teli lett fehér szőrrel, a fénykezőgép is átment nyusziba. J

Kedvesek, de a fotózást ők sem szeretik: ez a férfi is azonnal elfordult, amint meglátta, hogy ráirányul az obi - éppencsak oldalról tudtam lefotózni. A háttal ülő árusról még majd jön kép.

Korábbi képek innen az "András lejtő" címke alatt találhatók.



2010. december 12., vasárnap

Külügyminisztérium





A kép még november közepén készült, először mentem ki Kijevben éjszakai fotózásra - naná, hogy megeredt az eső, mire ideértem...

2010. december 11., szombat

Szent Vlagyimir székesegyház (Vladimirsky Sobor)





A székesegyházat eredetileg 13 kupolával tervezték, azonban ehhez nem sikerült elegendő adományt összegyűjteni, így a terveket 7 kupolásra módosították. Építését 1862-ben kezdték el, 1882-ben fejezték be, viszont a dekoráció csak 1896-ban készült el.

Kijev sok-sok székesegyháza közül ez van hozzánk a legközelebb - kb. 10 perc séta a lakásunktól. Amikor elindultam fotózni, még ragyogóan sütött a nap. Mire a székesegyházhoz értem, már igencsak gyülekeztek a felhők az égen. Gyorsan készítettem pár képet, aztán iszkiri haza - éppen csak megúsztam az égszakadás-földindulást :-)

A székesegyházról Ági Kijevi blogján olvashattok bővebben.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...